Cizellált karkötő – asztrálmítoszi jelentéstartalommal

Készítéstechnika :

Előlemezén cizellált képírás , hátoldalán leforrasztott lemezzel.
Szegélyeit – keretként – forrasztott sinhuzal adja.

A képírás olvasata – bevezetés :

Karkötőm motívumrendje annak az ősi gondolatrendszernek a megvalósulása ,mely szerint minden földiségben van kozmikus természetű is. Földi létünk az időben fejlődik ki ,annak ritmusaitól függ ,hogy hogyan hatnak össze a Föld mozgásai és a csillagképek .
Az év ,a Nap-ritmus képmásai ,ez határozza meg életünket.
Nem véletlen tehát ,hogy az asztrálmitológia minden műveltség alapját képezi ,ezáltal pedig szellemi örökségünk.
Ezt a tárgyat nem csak „iparművészeti termék”-ként értelmezem ,hanem mint a tér és idő kitüntetett pontján megjelenő szakrális létezőt.
Olyan tárgy ,mely a népművészet képi nyelvének sajátosságait mutatja fel ,ugyanakkor a honfoglalás kori ,-ill. az az előtti velünk rokon szkíta népek művészetével egyezik.
Mint az majd láthatóvá válik ,ezek a jellegzetességek elválaszthatatlanok anyanyelvünk törvényszerűségeitől ,s itt elsősorban a valóság különböző jelenségei közötti szerves kapcsolatteremtés képességére gondolok.
Ez tükröződik a vizuális alakzatok egymásba való átfordulásában ,szüntelen metamorfózisában ,a képi építkezés alapelemekből történő ragozó jellegében, az állati,- és növényi lét közti átalakulást megjelenítő „lebegtetett” formák alkalmazásában.
Megpróbáltam érzékeltetni azt ,hogy a felületet betöltő képírásos elemek ebben az esetben sem funkciótlan díszítő objektumok ,hanem a téridő-rendszer adott pontján aktualizálódó, megelevenedő lenyomata a Mindenségnek ( értsd : kozmológiai,asztrálmítoszi tartalom).
Egy-egy formaelem amellett ,hogy része az egész megidéző jellegű ábrázolási rendszernek, maga is egysejtnyi teljesség.

Fő irányadók, csomópontok az értelmezésben :

- Ötelem rendszer
- Beszédes asszimetria
- Értelmezés lépésről-lépésre. Főbb létalakulatok,képírásos egységek
- A karkötő mindent átölelő alakja

Ötelem rendszer :

Központi jelrendje ,keleti gyökerű örökségünk : alaptartalma a keleti filozófiából ismert ötelemű világmagyarázat ,mely szerint a földön minden a tűz-víz-föld-levegő négyességéből áll , s mindezt az ötödik elem hozza létre : az élőfa. A négy alap-elem a négy granulációs golyócska ,az ötödik mag az élőfa ,vagy „tejútfa”-(forgókereszt) közepén található.Ez maga az atyai mag,ún.”köldökpont” : itt lép be Isten a világunkba.

1. kép: A képírásos rendszer teríték rajza

A teremtődés stációi és a körkereszt üzenete :

Központi körben a Pont , ötödik elemként maga az atyai minőség ,statikus mag , Egy Isten jelképe.
Minden belőle származik.
„Kezdetben vala az Ige , az Ige Istennél vala."

„Körösztül” : az Egy teremtette a kettedet ,így megindult az egymást kiegészítő ellentétek teremtése :
Pl.:sötét-világos,férfi-nő …
Így indul meg a sejtosztódás is.
Keresztül : át a másik oldalra
„Legyen világosság és lőn világosság”

„Kör-oszt”- ker-eszt – kör –öszt : megosztott kör.Az alkotás folytatódik. Az ellenkező oldalak további alakulása adja az örök mozgást ,mely állandó a világmindenségben.
Megindulhat a forgás.

A körkereszt üzenete ,művelődéstörténeti adalékok :

A körkereszt a legősibb világmodell értékű képjel. Benne két ,formailag egymástól távol eső alak íródik egybe ,teremt rendszert.
A körből ugyanis csak a befelé szűkülő ,ill. a kifelé táguló körök egymásutánja következik.
A kereszt egy másik ősformából , - a négyzetből- lett ,mivel a négyzetet egyenes szakaszok határolják és sarkai szinte felszólítják a rajzolót : „tessék behúzni az átlókat!”
E formakettősből a kör : az osztatlan egész ,óvás ,menedék ,anyaöl archaikus és egyben legkorszerűbb jele.
Benne az egyenlő szárú kereszt ,mely az ősidőktől napjainkig a teremtő szellemi erő ,az Ige jele és megidézője ,a kinti világban való eligazodás legfontosabb eszköze.
E jel az emberi műveltség kezdete óta szabályozza életünket :
Formai tulajdonságai alkalmát adják annak ,hogy tájoltak lehessünk, hogy felismerjük és megtaláljuk a rendet a teremtett világ látszólagos rendetlenségében A körkereszt a megvalósult ,működő ,érzékelhető Mindenség jele ,ég és föld köldöke ,a teremtett világ beszédes modellje.
.A tér-idő szerkezet tökéletes egybeírt képe ,általa válik átélhetővé a körülöttünk és bennünk lévő teljességre való ráhangolódás : mert szellemi célzást tesz lehetővé a földöntúli , esszenciális minőség felé.
A metszéspont – köldökpont – alig moccanó ,statikus. A bentet a kinttel ,s a lentet a fönttel köti össze : a lélek égigérő fájának töve és lehetősége.
E középpontban az áttételesen jelen való teremtő mutatja meg magát , „mutathatatlanul” , ábrázolhatatlanul ,ahol Isten belép a teremtett mindenekbe .(Lsd.:Magyar Szt. koronát,- melynek fölülnézete körkereszt - keresztpántjainak metszéspontjában ott a Teremtő ,megnézhetetlenül ,mert legfölül van. A nép számára Isten a Fiúban testesül meg ,és a Korona frontális ,jól látható pontjára szerveződött.)
A metszéspontból kiinduló vonalak szétugró energiák – életszikrák - ,maga a Fény :
A Teremtő ,aki rendet és életet ad ,”Isten szava”,az Ige. Mindent Ő szervez maga körül, e magasabb rendű eszmeiség.
Falusi népünk a keresztszemes hímzés alapöltését – a keresztet – Igének nevezi.
Az organikus kultúrákban az ókortól napjainkig a Földet is jelöli , - mint pl.:rovásírásunk álló „ef”- betűje – de ugyanakkor a látható ,megszentelt kerek világot ,melynek köldökében, a Paradicsomban teremtetett meg az ember. Ma is ott állunk a világ közepén , az égtájkereszt metszéspontjában mindannyian ,hisz nekünk kerek a világ . Ha még hiszünk benne ,s még tudunk tájékozódni ,van még kapcsolatunk éggel és földdel ,mert még nem lopták ki belőle a keresztet.

Művelődéstörténeti,néprajzi adalékok: vilagmodellek >>





A forgórózsa (forgókereszt) jelentésköre :

A legősibb képírásos jelek egyike ,teremtésképlet : a teremtő erő ,amikor megvalósul ,utána kiárad.E forgásképlet megvalósítja az eleven életfát ,(tejútfa=tejútrendszerünk spirálkaros rendszere) annak metszetét ,fölülnézetét adja.
Már itt megjelenik a kettősség : ez a svasztika kétirányú ,mert vannak olyan energia hullámok, életszikrák ,melyek ellenkező irányba hajlanak : ennek célja az egyensúly megteremtése ,visszafelé irányuló erők ,nehogy „túlpörögjön”./2.:Kép/

2.Kép: Kettős spirál : kifelé ható – és ellensúlyozó forgás.

A folyamat – idő - , a cselekvés , a változás és átváltozás megidézője.
Az átváltozást az idő méhe hordja ki ,melyben a teremtő erő tovább munkálkodik , testesül – lelkesül fel és cselekvővé válik : a szarvas – Hold , táltos ló – Nap páros , a két őspólus ,újabb kettősség a rendszerben. .Megindul a kétirányú teremtés ,az átváltozások sora.

Művelődéstörténeti  néprajzi adalékok: forgókereszt >>

Beszédes asszimetria :

Az aszimmetrikus kompozíció transzcendens ,vallásos gyökerű. Ez minden –szakrálisnak nevezhető –művészeti képződményre igaz ,lehet az egy hímzés ,vagy kőfaragvány. Ahol már szimmetria van ,ott ,az a műveltség elindult a deszakralizáció felé.(A szellemi alámerülésből némely kultúrák már nagyon nehezen tudtak, ill. tudnak újra a felszínre emelkedni .Soknak nem is sikerült ,amire számos példa van a művelődéstörténetben.)
Az asszimetria ,beszédes képi megoldása annak ,hogy a világ ,az Univerzum ,állandó mozgásban ,örök változásban van. Ennek két fő elindítója a szarvas és a ló .

A szarvas és a ló

A szarvas és a ló szellemi öröksége asztrálmítoszi  (csillagmitológiai) alapokon nyugszik,csak ebben a keretrendszerben értelmezhető. Ebből is látszik ,hogy igen ősi gyökerű hagyományról van szó.
Összetettsége miatt csak azokra a legfontosabb csomópontokra utalnék ,melyek szorosan e karkötő képírásos rendszeréhez tartoznak.
Ez a két szakrális őskép nem véletlenül szerepel együtt ,s éppen a teremtés-központ környékén : a Szarvas ugyanis a természet ,ill. a mindenség működését modellező zodiákus keretrendszerben a Nyilas ,-keleti nevén -  a Ló holdház állata.  /3.Kép./
Azért vannak a tejútközpont bejáratánál ,mert a Földről nézve éppen arrafelé vannak.

3.Kép.: A természet tulajdonságait (természeti mozgásokat ,fény és árnyék arányrendjét stb…) tükröző Zodiákus keretrendszer, kiemelve: a Nyilas (Ló) –hava.

Művelődéstörténeti  néprajzi adalékok: Csillagászati – mitológiai vonatkozások a tárgyi- és szellemi néprajzból >>

A szarvas és a ló fényszimbólumok, a Tejút mítikus alakjai ,a tiszta fény és szellemiség képviselői. Mivel fényszimbólumok ,testükön a fény és az örök mozgás képírási jegyeit hordozzák.
Karkötőm szarvasa a Holdhoz kötődik (nő)-a vizes tulajdonságkörhöz. Testi jegyei : Sarlós ,éles formák ,pl.szeme,agancsa. Mozgást generáló pontjain, – pl.combján – fogyó és telihold. Hold növekedési stádiumok a mellső lábán.
Vele szemben a ló,v. „táltos ló”, a tűz elemét ölti magára. Ő a másik nem képviselője.
Testi jelei a láng-szerű kicsapások. Szeme : körben a pont ,napszimbólum.

4.-5. Képek.: Ló és Szarvas , a két őspólus.

Eme két őserő korai fejlődéstörténete úgy is értelmezhető ,hogy e lények ,midőn kiváltak a teremtés centrumából ,először a „Ló-ság „ volt a meghatározó ,mint tüzes jegy : „Kezdetben  a Föld izzó tűzgolyó vala „
Miután az elemek lecsendesültek ,a lét színpadán megjelent a Hold-szarvas ,így hozva a vizes elemet. Mindketten a szájukon keresztül vannak kapcsolatban a teremtés központjával ,mert közvetlenül Tejút energiákkal táplálkoznak.(Ahogy a Fehér ló fia-típusú meséinkben : A nagy fa ,Tejútfa tövében (!) a fehér ló tejjel (=Tejút energiák) táplálja az ő emberarcú fiát !)

A szarvas agancsa az ő szellemisége ,melynek alakulása a következő módon értelmezhető :
Közvetlenül a feje tetején lévő agancs-rész egy kialakult ,rendezett formaképlet ,mely tulipánhoz hasonló ősformát mutat. Azért rendezett ,mert közel van a  „kútfőhöz” ,ill. a  teremtés központjához.
A fej ,ill. a teremtői középtől távolodva az agancs sarlós formái szétesnek,differenciálatlanok lesznek.
Fontos tényezőként említem meg ,hogy a teremtődési folyamatban  szereplő képírásos jelhalmazok két fő irányt vesznek fel : az egymáshoz kapcsolódó növényi jelek az élet folyamatát mutatják ,viszont az állati lét fokozatai az állapotszerű létezést tükrözik.
E két mítikus állat itt állapotot jelöl ,- mint jegyérvénytartam egy adott időszakra jellemző természeti folyamatok alapvető tulajdonságait jelentik (téli időszak,téli égbolt-emellett egy térszelet is kapcsolódik hozzá az égbolton,a Nyilas csillagkép).
Maga az állapot a természetnek a mindenséget meghatározó erőknek ,egy adott időszakra jellemző „állatosodott” , tárgyiasult formája.
E karkötő képírásos rendszerére jellemző tehát  ,hogy metamorfózisok ,átalakulások sora hullámzik rajta végig. Ez a jellegzetesség az ábrázolásokon ,ill. a képjelegyütteseken már az avarok előtti korban is megvolt. Az tudnilik ,hogy lebegtetik az állati és a növényi létet.
László Gyula is figyelmeztetett rá ,hogy ez a kétféle minőség együtt van és pulzáló létezést mutat ,melyben a növény a folyamat-szerűt jelenti ,az állat az állapot-szerűt. Népművészetünk nem véletlenül van tele ezekhez hasonló képletekkel.
Az itt szereplő szarvas és ló alakja azért is félig átírt formák ,-félig növények,félig állatok-,mert közvetlenül ott vannak a teremtés központjánál ,mint az ős állapotból kiszakadt két „ős – tény”. Látszólag nagyon szétválasztódnak ,de a Lényegi mégis összetartja őket : Formaragozási logikájuk azonos és a központi Mérleg jel egyensúlyba hozza őket.(Lsd.:később).
Különválásuk látszólagos csupán. A Tejútrendszernek ilyen embrionális  állapotában ,ezen a kezdeti fejlődési fokozaton teljesen még nem váltak szét.                                                                
Átírt formáikon keresztül az archetípusok előérzete ébred fel ,másrészről a szellemi aktivitás , ami a Lényeg vonatkozásában kioltja a formákat (lsd.:fejük = tulipán fej).

A szarvas alakja mögött közvetlenül van egy olyan jel a növényi száron (életfolyamon) ,mely növényi képjelként is értelmezhető ,de közelebbről szemügyre véve lényegileg egy állapot-szerű formaképlet : egy Madár alakja rajzolódik elénk. Ez nem egy madártanilag valahová besorolható szárnyas lény ,hanem „A Madár”.Testében fénymagot hordoz ./6.Kép/

6.Kép: A fényhozó madár.

Népi ábrázolásainkon (pl.hímzéseken stb.) nem véletlen az ,hogy a szarvast legtöbbször Madárral együtt ábrázolják. Ő ugyanis a Fényhozó Madár. (A fényhozó madár ,vagy Turul madár  a szkítautód népek műveltségében ,pl. a honfoglalás kori művészetünk szent állata.
Az általa hozott fénymag –jel a négyes osztatú lóhere motívum ,régi templomaink fontos fény ablaka.)
A fény azért kell a szarvasnak (áttételesen a Holdnak) ,mert nincs önálló fénye. (Ezt a fénymagot a Madár gyakran a csőrében hozza népi ábrázolásainkon .)
A szarvas oldalán maradva ,- követve tovább az életfolyamatot – a karkötő eme végén egy összetett képírásos jelhalmaz található ./7.Kép./

7.Kép: Az életfolyam egyik kiteljesedésének összetett jelhalmaza.

Jelentésrétegei :
Első megközelítésben növényi képződmény.
Másodsorban női alak (nő, növény, növekmény: Egy szóbokorba tartoznak.)
Harmadszor : a három holdfázis, a Hold ritmusképlete (Két karja holdsarlók-fogyó és dagadó Hold ,arca telihold .)

A másik pólus a táltos ló :
Testi jelei a tűz eleméhez kötik: szeme,- körben a pont- napszimbólum.Hátsó combján – a forgó részen – forgásképlet. Mellső lábánál lévő szárny, spirálból tekeredik. /8.Kép./

8. Kép
A tüzes oldal elindítója : a táltos

A spirál egyaránt kötődik a fönthöz és a lenthez : a földhöz kötődő járás ,s a lélek éppúgy az élet része ,mint a szellem természetű szárnyalás (Népmeséink = mítoszaink jellegzetes mondata :
„Úgy menjünk ,mint a gondolat !”-kéri  meg a „lovat” gazdája és kívánsága teljesül.
A táltos ló már tiszta szellemiség : szárnyak nélküli szárnyalás ,tápláléka sem anyagi ,földi jellegű ,hanem már-már színtiszta energia :eleven szén ,azaz parázs ,mely szintén nem megfogható. Ez a minőség a görögség számára már nem fogható ,ezért  rajzol valódi szárnyakat a lóra .Csak így látja bizonyítottnak ,v.hihetőnek a repülés képességét. Ezért lesz  belőle Pegazus ,aki ugyanakkor már annyira lószerűvé válik a maga túlhangsúlyozott testiségében és látványszerűségében ,hogy akár állatorvos hallgatóknak tanítható. Elveszíti tehát képírási mivoltját .)         
Sörénye ,szellemi kisugárzása : energiák tobzódása.
Feje tulipánfej ,tetejéből növényi élet sarjad (=aktív szellemi tevékenység).
A tiszta szellem áramlásának (agancs,sörény,haj) ,kiterebélyesedésének beszédes képírási módja ,amikor a szellemi aktivitás egy belülről kifelé sugárzó energiapályaként jelenik meg .
Székely bokályokon van olyan ábrázolás ,- nem csak szarvas ábrázolás –ahol az élőlény fejéből elindul az ágadzás(ág-agancs)-bogadzás ,melynek végein levelet ,virágot bont.
Ez tipikus szellemi kisugárzást mutató képjel ,mivel fejtetőből nő ki.
Ha nem növényesedne el ,az azt jelentené ,hogy bemerevedett ,megcsontosodott a szellemi tevékenysége.
„A paripa (Ló)-val kapcsolatos hagyomány-elv jelentőségének megértése a magyar hagyomány megértésével azonos, mely köztudottan Ló és Nyilas centralitású. Bár asztrális szinten analogikus állapotot takar, a hagyomány egészére nézve mégsem lehet teljes átfedésről beszélni. A Ló – a Fény áldozat legmagasabb rendű megnyilatkozása: Az Áldozat. Ezzel szemben a Nyilas az Áldozó, az, aki a világot, v, világosságot aktívvá, fénytelivé teszi, aki a szellemi eredetet megcélozza.”
A fehér ló fia–típusú népmeséinkben (mitológiánkban), a fehér ló a Nagy Fa tövében (Tejút), tejjel táplálja fiát : ezek Tejút energiák archaikus képjelei, a Fiú pedig az „arany gyermek”, aki a világba, világosságot hoz. /9.Kép/

9. Kép: „A Fény Fia”-15.századi lőportartó képírásának kiterített rajza.
(Csíkszeredai Múzeum)

Más megközelítésben , ahogy az Atya a Fiú arcát hordozza a világban , úgy hordozza a Ló a lovasát.
A ló után következő „indarendszer” következő állapotszerű megnyilatkozása egy olyan virág-szerű képlet ,mely még nincs teljesen kifejlődve.
(Kifejlett változata az élet-inda végén található.)/10.Kép/.

10.Kép: A fény még mag-szerű állapotban.

Ez a „még csak” formálódó létalakulat ,ugyanolyan  formaragozási logikával tevődik össze ,mint az inda végén lévő ,kinyílt világ-virág. Központi jele : Körben a pont ,tehát a létezés itt még magszerű ,rejtett állapotú.
Két kezdődő szirmából (szirom,szárny,szárnyalás,szellem !) a következő létfokozatban ,majd madártest fejlődik ,annak lehetőségét őrzi.
A karkötő végén látható komplex jelhalmaz első jelentése : kifejlett virág ,tulipán./11.Kép./

11.Kép: A Fény kiteljesedése, őrző madarak között.

Második jelentésrétege : forgásképlet (hármas sugarú feltámadó Nap) ,őrző madarakkal, (melyek teste az előző szirmokból fejlődött ki .)

A karkötő alakja :

A karkötő formáját ,külső sziluettjét Hal alakú keret adja. Maga a „hal-ság”./12.Kép./

12.Kép: a „Hal-ság” sziluettje.  

Ez a Halak világkorszakára utal ,mely Krisztussal indult el. Most már lassan lezárul ez a 2160-éves periódus ,és új világkorszak következik, ez pedig a Vízöntő kora.
A karkötő két oldalán középen (a központi forgásképlet keret-részén) a Mérleg jele határolja ,mert a két pólusnak az összhangzatos ,harmónikus működéséhez egyensúlyban kell maradnia./13.Kép/.

13. Kép: a központi Mérleg jele

A legfontosabb tanulság talán az ,hogy minden mindennel összefügg.
Amikor az ember nagy nehézségek árán próbálja az élet komplexitását értelmezni ,akkor különös módon azt tapasztalja ,hogy látható és láthatatlan világok között mozog ,és az érzékelés folyamatosan összekuszálja a kettőt. Tehát mindig a kettő elegyében élünk.
Egy biztos :
Az archaikus ember a régi időkben mindig megtalálta az egyensúlyt ,mert megvoltak a lelkében azok a mélységek ,melyek segítségével rá tudott hangolódni kis mikrokozmoszán keresztül a Nagy Egészre. Mindent Onnan olvasott le és azt a rendet próbálta letükrözni ,megvalósítani életében , s művészetében egyaránt.
A régi ember tudta : a hétköznapok fölé emelkedve égi rend néz le rá. Ezt valósította meg műveltségének minden területén.
A természet , az évkör ,a csillagmítoszi hagyományok jelképekbe sűrített bölcsessége, s ennek a kézműves tárgyakon megjelenő képírásos rendje ,mind, az Ég mutatta Út: A lét alapját adó esztendőkörös változásrend , a fény - árnyék - arány folyamatos,körkörös visszatérése az égi minta ,melyhez az ember a sorsát igazította.
Ezen műveltség sajátossága ,hogy nem öncélú : működésének logikája a természet változásrendjére épül ,annak csomópontjaira ,tartalmaira hangolja létét ünnepei által.
Ez a rend sosem befejezett ,munkával mindig folytatni kell ,rítusokkal meg kell újítani.
Ez az Egész – ség egyszerre egyetemes és egyedi ,mint ahogy a természet rendjében sincs két egyforma falevél ,de a Törvény ,mely létét igazítja ,egy.
Ősi tudás ,hogy az ember kisvilága (mikrokozmosz) és a nagyvilág (makrokozmosz) egylényegű. A kettő közt nem lényegi ,hanem fokozatbeli különbség van. Mint ahogy egyetlen sejtben is továbbörökítődik az egészre jellemző legfontosabb információ .
Ezáltal élő a Mindenség ,azon belül az ember ,s az ő műveltsége. Weöres Sándort idézve :

„Egyetlen ismeret van,
a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted
az ég, benned a létra.”