Tulajdonos: Magyar Iparművészeti Múzeum
Ltsz.: E. 60. 23. 1–2.
Kora: 1800-as évek közepe
A műtárgy az Esterházy-gyűjtemény részét képezi. Sérüléseit 1945-ben szerezte (a többi Esterházy-kinccsel együtt), amikor a bombázások alkalmával ráomlott az Esterházy-palota. A gyűjteménynek alig tíz százaléka maradt ép, a fele menthetetlenül megsemmisült. Az Esterházy-gyűjtemény megmaradt darabjainak helyreállítása a mai napig tart.
Acélpengéje lapdamaszkolt, azaz szénben gazdag és szénben szegény rétegeket kovácsoltak össze, s így faerezethez hasonló felületet értek el. A díszszablya alapját alkotó markolat és a szablyahüvely hajlítással készült, ez utóbbi három darabból. Díszítményei filigránból, a leveles tobozdíszek préseléssel, az oroszlánlábakat mintázó függesztőkarika pántjai homoköntéssel, a Pallasz Athénét ábrázoló markolatgomb viaszveszejtéssel készült. A markolat ovális mezőiben cizellálással készült reliefek vannak. A filigránok és a hordozó fém közti kapcsolatot 147 darab stift biztosítja.
Az ezüst felületén szürkésfekete szulfidréteg; védettebb részein kékes-zöldes (feltehetően réz-szulfát) korróziós termékek voltak. A pengén barnásvörös színű vas-oxidok mutatkoztak. A szablyahüvely, a filigránok és a penge együtt deformálódtak, a tarajos koptatónál elcsavarodtak. A markolat keresztszárai annyira elhajoltak, hogy majdnem letörtek. Fél pár függesztőkarika-pánt hiányzott. A restaurálás fő feladatkörét a torzulások helyreállítása jelentette, mely kiterjedt a műtárgy minden részletére.
A műtárgy erősen deformált állapotban került hozzám, de még így is – kezdeti romos állapotában – kimagaslott az Esterházy-kincsek közül változatos készítéstechnikai megoldásaival, annak magas színvonalával, eleganciájával. Formakincsével egyedülálló példázatot jelent a díszfegyverek tárgykörében.
A felületi díszítmény lebontása, tisztítása után a restaurálás a filigránok, illetve a préselt tobozdíszek kiegyengetésével kezdődött. Ezeket a műveleteket közbeiktatott lágyításokkal, cizellőrszerszámokkal, fa- és gumialátéteken lehetett elvégezni.
A szablyahüvelyt az eredeti összetoldásainál, azok forrasztási nyomvonalain három darabra kellett vágni, hogy az egyengetéshez használt formavasak beférjenek. Sokszori lágyítással, rezgővassal, valamint fa alátéten történő „vasalásos” egyengetéssel a torzulásokat, csavarodásokat meg lehetett szüntetni. A szablyahüvely újbóli egységesítésénél (az összetoldásoknál) új belső erősítő gyűrűk kerültek beépítésre. Teljes összeforrasztáskor szem előtt kellett tartani azt, hogy íve és egyéb formai jellegzetessége ne változzon, mert ez befolyásolta volna a felületi díszítmény és az acélpenge helyzetét.
A hiányzó fél oroszlántalp pótlása az eredeti készítési módszernek megfelelően homokformázásos öntéssel készült. Miután a filigránok alatti felület galvánfürdőben új aranyréteget kapott, a műtárgy díszítményei a szablyahüvellyel és a markolattal összeszerelésre kerültek.
A filigránborítás visszastiftelését követően a pengetüske stabilizálása a markolatban fabetéttel történt, majd a tüske csavarjával rögzítésre került. A markolatgomb két, menetes csavarral történő felszerelése csak ezután következhetett a markolat lezárásaként.
A műtárgy a restaurálás eredményeképp visszanyerte eredetit megközelítő alakját.
Tulajdonos: Magyar Iparművészeti Múzeum
Ltsz.: 51. 1191.
Kora: a leltári karton szerint 19. század eleje
A zsidó liturgikus tárgyak közül a fűszertartók a „legfantáziadúsabb” formában megjelenő alkotások. Eredetileg illatos fűszereket (szegfűszeget; fahéjat; összetört mirtuszlevelet stb.) tartalmazó szelence volt, melyet vallási és reprezentációs okok miatt felgazdagítottak. A fűszertartó ezüst filigrán munka, könnyű, légies hatást kelt.
Készítéstechnikáját tekintve az alábbi huzaltípusokból tevődik össze:
Két ezüstszál összesodorva (kordír) és ellapítva (filigránhuzal); a filigránhuzalból hajtogatott indarendszer kereteit (fő vonalait) alakító szimpla lapos huzal; valamint a talpazat ötszög formáját hangsúlyozó négy szálból csavart 2x2-es kordírok.
A tárgy alkotóit erősítőlemezek segítségével és menetes szerelőszárakkal szerelték össze. Az erősítő elemeket vastag ezüstötvözetből, míg a filigrán részeket színezüstből készítették.
Restaurálás előtt a fűszertartó egész felületét szulfidréteg borította. A munkát repedések, deformációk és hiányok nehezítették. A legnagyobb sérülést és hiányt a talpazat kettészakadása jelentette.
A restaurálás célja a repedések megforrasztása, hiányainak pótlása, mindent egybevetve: a műtárgy stabilitásának és esztétikai megjelenésének elérése volt.
A műtárgy átvételekor kiderült, hogy azt már előzőleg javították, sajnos lágyforrasztóval. Ennek eltávolítása volt a restaurálás első lépése. Ezt követte a tárgy szétbontása, majd tisztítása. A tisztítás után meg kellett találni a kettészakadt talpazat közti kapcsolódási pontot, aminek rögzítése forrasztással történt. A két talprész egységesítését követően fölmérhetővé vált a fűszertartó hiányainak alakja és mérete.
A pótlások az eredeti készítéstechnika szerint kerültek kialakításra. Először lapos huzalból a hiányos rész alakjának megfelelően hajtogatással keret készült, majd azok filigránhuzallal kitöltésre kerültek. Az így elkészített pótlások rögzítése szintén forrasztással készült.
A tárgyon kétféle rekonstrukciós feladat volt: az egyik a filigrán-gömb (csúcsdísz). A másik a zászlótartó rudat takaró filigránszakasz. Formai és készítéstechnikai kivitelezésükre analógiák előzetes tanulmányozása után került sor.
A hengeres test repedéseinek összeforrasztása, a felső galéria imitációk megerősítése, a hiányok pótolása, valamint a fűszertartó részeinek összeállítása után a műtárgy visszanyerte stabilitását, ismét kiállíthatóvá vált.
